Mutasd a fehérneműs fiókodat, lássuk, harisnyatartót rejt-e!
Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a szexi harisnyák, harisnyatartók és úgy általában a szexi fehérneműk pillanatok alatt képesek feltüzelni a pasikat. Bár tényleg szuperkényelmesek az egyszerűbb pamut bugyik és a merevítő nélküli melltartók, azért egy nőnek a fegyvertárában muszáj lennie pár „beindító”, erotikus fehérneműnek, harisnyának, harisnyatartónak is. Ha kicsit frissítenéd a fehérnemű-készletedet, a következőkben adunk ehhez pár tippet.
Az abszolút befutók: a szexi harisnyák és a harisnyatartók
Ha egyébként a hétköznapokban is előszeretettel gyűjtögeted a különféle színű, mintázatú, vastagságú harisnyákat, akkor webshopunk ezen kategóriájától egyenesen lázba fogsz jönni. Alapvetően nagyjából két csoportra lehet osztani a hölgyeket: vannak, akik kifejezetten kedvelik, ha harisnyát kell viselniük, míg mások alig várják, hogy tavasszal vagy nyár elején végre lekerüljön róluk ez a plusz kiegészítő darab. Abban viszont mindkét csoport képviselői megegyeznek, hogy vannak élethelyzetek, illetve helyek, amikor és ahol kötelező harisnyát hordani. Mondjuk a hálószoba nem pont ez a hely, pedig érdemes lenne ezt is kipróbálnod, mert a pasik másodpercek alatt beindulnak egy szexi harisnya vagy egy harisnyatartó láttán. Hogy miért? Mert a harisnyába bújtatott női lábak mindig kívánatosak, ha pedig a harisnyatartó egy szexi bugyinál ér véget, az számukra már maga a mennyország. Ugyanez a helyzet a combfixszel is: próbáld ki legközelebb, hogy úgy várod haza a kedvesedet, hogy csak egy combfixet, magassarkút és egy falatnyi bugyit viselsz! Tuti, ha így meglát, esze ágába sem lesz munka után csak a tévé elé leheveredni…
Az igazán merészeknek: harisnyaoverall
Maradva még egy keveset a szexi harisnyáknál, harisnyatartóknál, van még webshopunkon egy igen izgalmas kategória, mégpedig a harisnyaoveralloké. Ha igazán bevállalós vagy, és ha olykor szereted a benned levő dögöt szabadjára engedni, harisnyatartóoverall-kínálatunkról is érdemes válogatnod. Válassz egy merészebb fekete modellt, vagy egy szűziesebb fehéret, esetleg vigyél haza tőlünk ilyet és olyat is, hogy legyen mit cserélgetned!
Azt pedig ugye mondanunk sem kell, hogy testharisnyáink, neccorverálljaink kifogástalan minőségűek és remekül követik a test vonalát, így biztos nem lesz kellemetlen, kényelmetlen egy ilyen rendhagyóbb overallt sem viselni.
Az sem mindegy, miben térsz nyugovóra: babydollok
Szereted a lágy esésű, selymesen puha anyagok érzetét a csupasz bőrödön? A hálószobában sem adod alább az igényeidet, és megválogatod, hogy milyen hálóruhában bújsz ágyba? Akkor egy-két babydoll nálad is megférhet, főleg, ha szeretnéd feldobni az egyébként unalmasan induló estéket. Óriási babydoll és hálóruha kínálatunk van, így biztosan találsz majd megfelelőt, ami tökéletesen illik az egyéniségedhez is. Egy fehér csipkés babydollba maga leszel a megtestesült ártatlanság. Egy feketében a végzet asszonyaként kerítheted bűvkörödbe a párodat. Egy dögös pirosban pedig vadmacskaként csábíthatod el a kedvesedet. Bármilyen színű szexi hálóruhát is válassz, ágyba bújás után biztos nem aludni fogtok.
Ha biztosra mennél: melltartó szettek
Egy-, két- vagy háromrészes fehérnemű szettjeinket azoknak ajánljuk, akik szeretik a szexi bugyikat, melltartókat, harisnyákat, de nincs türelmük egyesével összeválogatni mindent. Mindegy, hogy a visszafogottabb, a dögösebb vagy egyenesen a meghökkentő modelleket kedveled, nálunk biztosan találsz majd olyat, amit szívesen viselsz a hálóban, vagy akár különleges alkalmakkor egy-egy csinos ruha alatt. A hagyományos méreteken túl, kínálatunkon plus size fehérneműk is akadnak, hiszen a teltkarcsú hölgyeken is irtó szexin állnak az ilyen típusú fehérneműk.