Orgazmusfokozó gésagolyó Japánból: 3 szexi tipp az előjátékhoz
Ez a praktikus női szexuális segédeszköz nem véletlenül kapta a gésákról a nevét: Japán elsőszámú és magasan képzett kurtizánjai értettek ahhoz, hogyan kell szórakoztatni, valamint kielégíteni partnereiket és önmagukat. Szerencsére nem őrizték meg maguknak a titkot, így a gésagolyó használata ma már éppolyan természetes lehet, mint például egy vibrátoré. Ráadásul, ha ügyesen használod, az előjátékot is sokkal izgalmasabbá teheti!
Bár mindannyian egyedi anatómiai tulajdonságokkal születünk, azért vannak olyan eszközök, amelyekkel tartósan javítható az orgazmuskészség és a női intim egészség. Ezen eszközök egyike például a gésagolyó is, hiszen számtalan pozitív hatása lehet a női testre.
A gésagolyók számos egészségügyi előnye
A gésagolyó – vagy ha már kicsit gyakorlottabb vagy a használatukban, akkor gésagolyók – segítségével gyakorlatilag páratlan hatású intimtorna valósítható meg. A gésagolyó ugyanis olyan apró súlyokkal ellátott, gömb alakú eszköz, ami a hüvelybe helyezve edzi a komplett medencefenék, azaz a hüvely, a húgycső és a végbél izomzatát.
Ennek egyenes következménye az orgazmuskészség javítása, így intenzívebb és hosszabban tartó lesz a gyönyör, mivel megerősödik a hüvely izomzata. Ez különösen azoknak a nőknek hasznos, akik képtelenek elérni a hüvelyi orgazmust, mert a gésagolyó ezen a téren is sokat javíthat a helyzeten.
Ezen felül azonban a gésagolyó segít a szülésre való felkészülésben és utána a hüvelyszűkítő gyakorlatokban, valamint a hüvelykörnyéki izmok görcsös állapotának megszüntetésében. Segít a megelőzésben, illetve, ha már jelentkezett a probléma, akkor a tünetek enyhítésében vizeletvisszatartási problémák esetén is.
A gésagolyó használata: így kezdj neki, ha még nem volt vele dolgod
Amennyiben sosem használtál még gésagolyót, az egyik legfontosabb tanácsunk: ne görcsölj rá, mert pofonegyszerű. A gésagolyót a hüvely első harmadába kell felhelyezni, fontos, hogy ne addig told fel, ameddig a tampont szoktad. Az első néhány alkalommal egyszerre csak 1 kéjgolyó használatát javasoljuk. Később, ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtöttél és hozzászoktál, akár 2-3 gésagolyóval is megpróbálkozhatsz.
Miután felhelyezted, a medencefenék izmainak összeszorításával kell bent tartanod kéjgolyót, legalább 10-15 percen át, napi két alkalommal. Egyenletesen váltakoztasd, hogy mikor szorítod fel és mikor engeded ki az izmaidat és így a gésagolyókat. A gyakorlatok szakszerű elvégzéséhez nagy segítséget adhatnak az intelligens gésagolyók, amik a telefonos applikáció és bluetooth segítségével követik nyomon a fejlődésedet, reagálnak a tested visszajelzéseire és még külön edzéstervet is összeállít a program, ha kéred.
Ideális esetben egyébként ülve vagy fekve érdemes elvégezni az intim izmokat erősítő gyakorlatokat, de huncutságból azért sosincs hiány: vannak olyan párok, akik még a moziba, egy vacsorapartiba vagy kirándulásra is magukkal viszik. De akár takarítás közben behelyezve is serkentheti az izgalmi állapotot, legalábbis a gésagolyó vélemények ezt mutatják.
Ha te is ilyen kalandokra vágysz, akkor a dupla golyós kialakítású, belső masszázsgolyóval és motorral egyaránt felszerelt vibrációs gésagolyókkal tegyél egy próbát. A távirányító segítségével pedig akár a párod kezébe is adhatod az irányítást.
Mindenesetre amint magabiztosabb vagy a gésagolyó használata során, nyugodtan fokozhatod az eredményeket: próbáld előre és hátrafelé mozgatni a golyókat, álló és guggoló pózokban használni őket, de a mérettel, valamint a súllyal is játszadozhatsz. Minél kisebb a golyó és minél nagyobb a súly, annál inkább munkára serkented a medencefenék izmait.
3 tipp, amivel a gésagolyó az egekbe repítheti az előjátékot
A gésagolyók nemcsak munkára fogják az intim izmaidat, de az előjátéknak is pajkos részét képezhetik. Most megosztunk veled 4 olyan tippet, amivel jóleső őrületbe kergetheted saját magadat és a párodat is!
- Amikor a gésagolyó a Te kis titkod
Egy kis várakozás mindig fokozza a szex intenzitását és az erotikus érzeteket. Ha randid lesz, lesz, helyezd fel a gésagolyókat a találka előtt 1 órával: amikor megmozdulsz, a golyók súlya és rezgése kellően fel fog izgatni az este további részére. A fantáziád pedig további inspirációt ad majd az este folytatására: a partnered egyszerűen nem fogja tudni, hogy mi izgatott fel ennyire…
- Amikor a gésagolyó a Ti kis titkotok
Az, hogy te hordozod a gésagolyókat, még nem jelenti azt, hogy a párod ne tudna osztozni ebben az örömben. A hagyományos gésagolyó esetében például indulás előtt a párod is becsúsztathatja a labdácskákat a hüvelyedbe, így a bevásárlás vagy a moziest után már alig fogjátok várni, hogy hazaérjetek és élvezzétek a hatását. Addig is a közös titok, a titkos összekacsintások fokozzák a várakozás izgalmát.
- Maradjatok kapcsolatban
Mindketten tudjátok, hogy gésagolyót viselsz, de néhány órát külön töltötök? Semmi probléma – maradjatok kapcsolatban! Jöhetnek a gyors és izgató telefonhívások, valamint a szexting üzenetek, a piszkos részletek. Osszátok meg egymással, hogy mit csinálnátok a másikkal és részletekbe menően tervezzétek meg az eseményt…
Te melyik gésagolyót fogod kipróbálni?